Utánpótlás szakmai anyagok

Korábbi ígéretünknek megfelelően közzétesszük Gubi Ramon szakmai anyagait. Az utánpótlás válogatott szakmai koncepcióját ITT lehet elérni. A utánpótlás válogatottság feltételeit ITT lehet elérni. A válogatottak névsorát és az összetartások időpontjait ITT lehet elérni. Az itt közzétett anyagokat a Szövetség/Szakmai anyagok menüpont alatt is el lehet érni.  

Nagy Sportágválasztó Budapesten

Pénteken és szombaton került megrendezésre a kőbányai sporttelepen a 2019. évi őszi Nagy Sportágválasztó rendezvény. A több tízezer látogató a sportágak mellett hangszerekkel is ismerkedhetett a két nap alatt. Pénteken az iskolák szervezetten vitték a fiatalokat, szombaton pedig a családok látogattak ki a rendezvényre, melyet a jó idő is támogatott. A fallabda sportág ismét a … Olvass tovább

Szezonnyitó B kategóriás verseny az RSC-ben

Szombaton a Rózsadomb Squash Club volt a házigazdája az új szezon első versenyének. A B kategóriás versenyen 24 játékos lépett pályára a helyezések eldöntéséért. A dobogó harmadik fokáért Bíró Balázs és Simon Dániel mérkőzött, a fiatal Simon Dani volt az eredményesebb, ő szerezte meg a harmadik helyet. Az első helyért Takács Benedek és Kozma András … Olvass tovább

Gubi Ramon vezeti az utánpótlás válogatottakat

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnöksége a 2019-2020 as szezonban Gubi Ramont bízta meg az utánpótlás válogatottak vezetésével. Az elnökség megköszönte Farkas Jánosnak ez előző években végzett sikeres munkát. A változás okai nem szakmai jellegűek. Farkas János jelezte, hogy a jövőben inkább a háttérből segítené az utánpótlás munkáját, az elnökség pedig egy fiatalabb szakembert jelölt … Olvass tovább

Szombaton indul az új szezon

A 2019-2020-es szezon első versenye szombaton lesz a Rózsadomb Squash Clubban, ahol a B kategória játékosai lépnek pályára. Ne felejtsétek, hogy a nevezések leadásának az időpontja megváltozott. A versenyre MA ÉJFÉLIG lehet nevezést leadni a Versenynaptárban. Késve érkezett nevezéseket nem áll módunkban fogadni.