Csókási Gabriella halad előre a PSA ranglistán

Gabcsi néhány éve az Egyesült Államokban él és egy akadémián dolgozik, mellette pedig elkezdett PSA versenyekre is járni. Erről olvashattok egy rövid összefoglalót tőle.

„A nyári időszakban – mivel az akadémiánk játékosai egyetemi squash táborokban vannak – nekem is több időm jutott magamra: edzeni, fejlődni és versenyekre utazni. Alább összefoglalom mely versenyeken vettem részt:

Maspeth Welding Steel Court Championship ($6,000): Június végén indultam ezen a versenyen, pontszerzés és tapasztalatgyűjtés céljából. Álmodni sem mertem volna, hogy végül a 3–4. helyen zárhatok. Lelkileg rengeteget adott ez az eredmény – eddig nem éreztem igazán sikeresnek a profi visszatérésemet, de ez most egy fontos fordulópont volt.

The St. James Satellite (1000$): Ezen a tornán már első kiemeltként indultam, így komolyabb célokat is kitűztem. Sajnos fizikálisan nem voltam elég friss, és az sem segített, hogy kevesebb mint két órán belül újra pályára kellett lépnem a döntőbe jutásért. Ez most nem jött össze, újra a 3–4. helyen zártam – de tanulságos verseny volt.

Specter Center Satellite (1000$): A legutóbbi versenyemet a híres Arlen Specter Centerben rendezték. Az akadémia játékosaival már rengeteget jártunk ott, de én még sosem játszottam ezen a legendás helyszínen. Második kiemeltként indultam, de a mezőny nagyon erős volt – sok frissen visszatérő egyetemi játékos is szerepelt, akik szezon közben nem indulhatnak PSA-versenyeken. A döntőig sikerült menetelnem, de ott sajnos fizikálisan elfáradtam, és az üvegpálya sem kedvezett a játékomnak. Végül 3–1-re kaptam ki egy amerikai ellenféltől, így ezüstéremmel zártam.

Február óta közel 150 helyet léptem előre a PSA világranglistán, és a kitűzött céljaim is szépen alakulnak.

Ezúton is szeretném megköszönni a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség, a Honvédelmi Minisztérium, a Szegedi Fallabda Club és elnöke, Kohlrusz Balázs, valamint sportpszichológusom, Haitham Gheita támogatását. Haitham segítségével mentálisan is óriásit fejlődtem – teljesen másként tudok most már viszonyulni a versenyhelyzetekhez, és ez a pályán is meglátszik.”

Gratulálunk Gabcsinak, csak így tovább!

Balu a prágai edzőtáborban

Farkas Balázs Prágában edzőtáborozott Gregory Gaultierrel, a Világjátékokra való felkészülése részeként.

„Tavaly is voltam már Prágában edzőtáborban és nagyon tetszett, úgyhogy amikor a nyári programot állítottuk össze, akkor szerettem volna beletenni egy vagy két hetet, amit ismét itt töltök. Úgy gondolom, nagyon hasznos volt a kint töltött idő és még szeretnék a nyár folyamán egyszer visszamenni. Greggel és más játékosokkal is edzettem a héten és sok olyan dolgot tanultam, ami később hasznomra válhat. Csak hogy pár nevet említsek, akik szintén ott voltak: Victor Byrtus, Martin Stepan, Gregory Gaultier, Sivasangari Subramaniam, egytől egyig mind kiváló játékosok és edző partnerek!”

Balu augusztus 4-én indul Chengduba Hannah-val és Márkkal a Világjátékokra.

Hannah győzelme!

Chukwu Hannah hétvégén PSA kvalifikációs tornát nyert az Egyesült Államokban!

Hannah a hétvégén az Intsel Steel Pro 40k meghívásos verseny kvalifikációján vett részt, amit sikeresen meg is nyert a női mezőnyben. Érdekesség, hogy ezt is azon az egyedi, acélból épült pályán játszották, ahol korábban Csókási Gabcsi is szerepelt.

Gratulálunk Hannah-nak!