Idén több mint 20 országból 146 versenyző vett részt a Magyarországon rendezett GP kategóriás nemzetközi versenyen. 21 hazai játékos mérettette meg magát, ami ha többi nemzetközi verseny hazai indulóinak aranyát nézzük egyik a legalacsonyabb létszámnak minősül. Azt remélem és gondolom, hogy a Szövetség által az utánpótlás bázis növelésére fordított munka rövid időn belül megfog térülni, és így 2-3 éven belül meg tudjuk duplázni a magyar játékosok arányát a nemzetközi mezőnyben is. Ennek a munkának az idei év első utánpótlás versenye már az első kézzelfogható példája. Az új résztvevők számának következtében kb. 30 % több induló volt az év első utánpótlás körversenyén, mint tavaly átlagosan egy utánpótlás versenyen.
A nemzetközi verseny mezőnye a GP kategória lévén egy középkategóriás versenynek minősül. Az idei versenyzők alapján azt gondolom, hogy a szezon legerősebb GP versenyei közé sorolható. A hazai játékosok eredményeik igazán kiemelkedőek, és biztató jövőt mutatnak a profi magyar fallabdának. Több dobogós eredményünk is született, 3 db arany, 1db ezüst és 3 db bronz érem.
Igyekeztem minél több magyar mérkőzésbe belenézni, azonban mint a verseny egyik rendezője nem tudtam mindenhol ott lenni, ezúton is elnézést, hogy ha valakiről nem tudok hosszabban nyilatkozni.
Következő nemzetközi állomás, ahová nagyobb létszámban mennek magyarok, az a Lengyel verseny lesz. Vinni fogunk kamerát, és minden magyar játékossal rövid videoblog (remélhetőleg beleegyeznek) fog készülni a mérkőzések után, amennyiben lesz rá kapacitás, úgy a meccseket is felvesszük. Hajrá srácok, edzetek keményen, élvezettel és minden egyes edzésen legyenek ott a céljaitok!
Junior verseny Egerben
A november 9-én, Egerben megrendezésre kerülő utánpótlás verseny nevezési határideje az őszi szünetre tekintettel 2019. november 06. (szerda) éjfélig ki lett tolva. A versennyel párhuzamosan kerül megrendezésre a korosztályos junior válogatottak első edzőtábora, mely már az Európa Bajnokságra való felkészülés állomása.