Friss hírek, információk

Ugyan a COVID miatt leállt a versenyrendszer, a nemzetközi szövetségeknél is folyik a háttérmunka, mely a kialakult helyzetet próbálja kezelni. Az ESF-től a mai napon az alábbi tájékoztatást kaptuk. A prágai Egyéni Európa Bajnokságot, a Riccionéba tervezett Klubcsapatok Európa Bajnokságát és az U15/17-es Csapat Európa Bajnokságot idén törlik, és ezeket a versenyeket 2021-ben rendeznék meg … Olvass tovább

Triplaiksz – Aki egy squash klub pultosaként kezdte, majd többek között a Magyar Fallabda Szövetség elnöke lett…

Dr. Elbert Gáborral beszélgetünk A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség 2019-ben ünnepelte alapításának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból sorozatot indítunk, amelyben a sportág meghatározó szakembereit szólaltatjuk meg. A fallabdázók hazai szervezetének alapító elnöke Kaplár F. József volt, akit elsősorban sportújságíróként ismer az ország. Az ő ötlete volt 1994-ben, hogy a budaörsi Online Squash Clubban versenyeket szervező … Olvass tovább

Halasztva az Egyetemi Világbajnokságok is

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) a koronavírus által kialakult világjárvány következtében, a nemzetközi sportszervezetekkel folytatott egyeztetések alapján úgy döntött, hogy a 2020. augusztus végéig esedékes Egyetemi Világbajnokságok (EVB) az eredetileg tervezett időpontokban nem kerülhetnek megrendezésre. A FISU ugyanakkor a nemzetközi sportprogram alakulásának figyelembe vételével vizsgálja az események 2021. évi megrendezésének lehetőségét. Ennek érdekében a közeljövőben egyeztetéseket kezd az idei eseményekre rendezői jogot elnyert szervezőkkel, valamint a nemzetközi sportszövetségekkel.

A FISU jelenlegi döntése értelmében törölt események:

Olvass tovább

Új időpontja lehet a Világjátékoknak

A koronavírus világjárvány miatt jövőre halasztott tokiói olimpia hétfőn bejelentett – 2021. július 23-tól augusztus 8-ig tartó – új időpontja részben ütközik a Világjátékokkal. Az ötkarikás programban nem szereplő sportágak legnagyobb, szintén négyévenkénti seregszemléjét jövő július 15. és 25. között tervezték lebonyolítani az egyesült államokbeli Birminghamben. A Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) bejelentette: a napokban minden … Olvass tovább

Módosultak a felnőtt ranglisták

Kiszámításra, és felvitelre kerültek az Országos Csapatbajnokságon megszerzett ranglistapontok. A pontok az érvényben lévő Ranglista Szabályzatnak megfelelően kerültek kiszámításra. Az itt megszerzett pontok nem számítanak bele a nyolc legjobb eredménybe, melyet a rendszer figyelembe vesz, ezek bónuszpontként jelennek meg a játékosok statisztikájában. A versenyből még hátra van a IV. osztály rájátszása és az osztályozó mérkőzések, … Olvass tovább