Simon Dani, a City Squash Club 21 éves fallabdázója, felnőtt válogatottunk tagja a mai napon a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága által a 2023-as „Fair Play cselekedet” díjazottjai között szerepelt! Dani külföldi tartózkodása okán az elismerő oklevelet a MF(S)Sz főtitkára, Kékesi Zsuzsanna vette át.
Simon történetét a MOB honlapunkon is közzétett felhívására testvére küldte be a Bizottságnak, akik úgy döntöttek, hogy a bemutatott cselekedet példaértékű. Ez pedig a következő eset volt:
december 30-31-én a Marczibányi téren került megrendezésre évzáró versenyünk, ahol „A” kategóriában indult Dani, s a legjobb négy közé került. Egy vereséget követően a bronzmeccset Püski Lénárd csapattársával játszotta. Lénárd 2/0 vezetésnél a harmadik szettben 10-6 meccslabdánál olyan szerencsétlenül ütközött Danival, hogy bár a sérülés szerencsére nem volt komoly, de Lénárd hosszú percekre elhagyta a pályát. A squash szabályai szerint ebben az esetben állástól függetlenül a pályán maradó játékos győz.
Dani ezzel megnyerte volna a meccset és a harmadik helyért járó pénzdíjat, ő azonban visszalépett Lénárd javára és elismerte győzelmét, negyedikként zárva a versenyt.
Június első két hétvégéjén zajlott a 2024-es Felnőtt Egyéni Országos Bajnokság a Diego Székesfehérvár támogatásával az Omega Sportcentrumban, Százhalombattán.
Főtitkári köszönet és összefoglaló:
” A XXXVI. Felnőtt Egyéni Országos Bajnokságra 64 nevezés érkezett, a 16-os női főtáblára közvetlenül, a 32-es férfi főtáblára selejtezővel lehetett bejutni – a kvalifikációról készült beszámoló ITT olvasható. A két hétvége során a magyar fallabdaélet minden meghatározó szereplőjével találkozhattunk, a játékosok mellett számtalan korábbi versenyző, edző, klubvezető érkezett a rokonok, barátok, érdeklődök mellett.
A Halom TV szombaton, a M4 Sport vasárnap forgatott a helyszínen, az Eurosport stúdiójából pedig mindkét nap élő kommentárral mentek a meccsek. A szombati közvetítésbenSzendrei Józsefnek és Krasznai Gábornak köszönjük szakértő munkájukat, vasárnapPapp Nándornak és Török Zoltánnak.
Most először, minden pálya minden mérkőzését élőben lehetett követni a Szövetség YouTube oldalán, amik vissza is nézhetők pályákra és napokra bontva.
Hat szövetségi bíró kísérte az eseményeket és vezette a mérkőzéseket Tóth Béla irányítása mellett: Farkas János, Takács Zoltán, Horváth István – aki az első WSO 3-as szintű szövetségi játékvezetőnk, valamint Sinkovits Balázs és Dávid Viktor.
Az Omega Sportcentrum kollégái derekasan helytálltak Wéber Ancsával az élen, ahogy a klubvezető Papp Zoltán is mindent megtett, hogy a bajnokság magas színvonalú legyen. Böhm Gabriella az eredetileg tervezett, de műszaki probléma okán áthelyezésre került City Squash Club részéről intézte a versenypólókat és a díjakat. Az informatikai támogatást Sipos Ferenc vitte vállán, aki számára nem volt megoldhatatlan probléma, s a Fireballs egyesület segítő juniorjai sem tágítottak a laptopok mellől, amíg a mérkőzések tartottak.
Sebők Benedek social media oldalról nyújtott kimagasló teljesítményt, a két nap alatt 47 story, 5 reals, 10 videós vagy képes bejegyzés dicséri munkáját a Szövetség Facebook,Instagram és TikTok felületein.
A verseny örök emlékként fotókon is megmarad, Termel Katalinszombaton és vasárnap, Kirner Richárdvasárnap fáradhatatlanul készítette a szebbnél szebb fényképeket.
Köszönöm szépen magam, az elnökség, a játékosok, szurkolók és az egész squash család nevében, hogy profi hozzáállásotokkal mindannyiuknak felejthetetlenné tettétek a 2024-es OB-t!
Akkor következzenek a főszereplők, a versenyzők!
A férfi főtábláról nem történt visszalépés, szerencsére baleset és komolyabb sérülés nélkül zajlott az esemény. A nevezések és a sorsolás tükrében azonban biztos volt, hogy az usteri Csapat EB hat résztvevője közül nem lesz mindenki a legjobb nyolcban. A bajnokcsapat két tagja (Püski, Simon) külföldi edzőképzés miatt nem tudott jelen lenni, a 14-szeres Magyar Bajnok és felnőtt szövetségi kapitány Krajcsák Márk pedig már szombaton a nyolc között összekerült az utazó keretben kettesként játszó, Amerikában tanuló Takács Benedekkel. A mérkőzést nagy várakozás előzte meg a helyszínen és online, izgalommal ment a latolgatás, hogy a több évtizednyi tapasztalat és nyugodtság vagy a fiatal erő és lendület az esélyesebb. Az egyórás, rendkívül izgalmas és fordulatos mérkőzésen (11/6, 14/12, 7/11, 13/11 — az utolsó szettben Márk 0/5 felállásával) az ifjúi erények diadalmaskodtak, a közvetítést Krasznai Gábor szakkommentálásával 4:40-től nézhetjük vissza a szombati linken akár az Eurosport akár a MF(S)Sz YouTube csatornáján. Márk vasárnap már megállíthatatlan volt, ez az 5. helyhez volt elég.
A részletes egymás elleni eredmények a versenykiírásban követhetők, néhány érdekesség:
a 32-es főtáblán 14 fő Masters korú, azaz 35 év feletti játékos szerepelt
18 év alatti juniorok közül öten kerültek be a főtáblára, közülük hárman (Czakó Vince U15, Kárai Botond U17 és Sáli Barnabás U19) sikerrel vették az első kört és bejutottak a 16-ba, de Gulyás Attila (U17) is közel járt 2/3 meccsével
a férfi főtábla vigaszági legjobb négybe két U17-es játékos került, majd a döntő vasárnap egyikük (Németh Nándor) és egy Masters versenyző (Szécsi Dávid 35+) között dőlt el a fiatalabb javára
a legjobb nyolc férfi játékos 3/0 győzelemmel vívta ki helyét a 16-ból nyolcba kerülés során, akik mindannyian a felnőtt férfiválogatott kerettagjai
a hölgyeknél a junior nevezők vitték az összes nevezés közel 50 százalékát
Vasárnapra az elődöntők és döntők maradtak mind a hölgyeknél, mind az uraknál – és az imént említett vigaszágon is. Takács Beni Kamocsai Benit az alsó, Farkas Balázs Szebeni Petit a felső ágon legyőzve jutottak az OB férfi döntőjébe, a hölgyeknél Szécsi-Páj Linda Pocsaji Anitán, a Benihez hasonlóan szintén Amerikában tanuló és egy sérülésből épp csak felépült Chukwu Hannah Nagy Sárán kerekedett felül.
A címvédés Balázsnak és Hannáh-nak is sikerült, mindkét tatabányai versenyző az egész bajnokság során szettveszteség nélkül halad a dobogó legfelső fokáig.
2024. év Magyar Bajnokai: Farkas Balázs egymás után hetedszer Chukwu Hannah egymás után hatodszor
A XXXVI. Felnőtt Egyéni Országos Bajnokság dobogósai:
Nők
1. Chukwu Hannah
2. Szécsi-Páj Linda
3. Nagy Sára
Férfiak:
1. Farkas Balázs
2. Takács Benedek
3. Kamocsai Bendegúz
4. Szebeni Péter
5. Krajcsák Márk
A Szövetség nevében szívből gratulálok minden játékosnak, köszönjük szépen egész évben tartó aktivitásotokat!
Verseny időpontja: selejtező június 1, főtábla június 8-9
Verseny helyszíne: 1022 Budapest Marczibányi tér 13. City Squash Club
Jelentkezési határidő: 2024. május 27. éjfél ONLINE
500.000,- forint összdíjazás! A selejtezőből 8 fő jut be a 32-es főtáblára. Az EUROSPORT mindkét főtáblás napon a helyszínről közvetít élő kommentárral. PSA pontot adó verseny! Részletes kiírás ITT.
Az Európai Squash Szövetség (ESF) 35 év felettieknek szóló körversenyének idén Győr adott otthont hazánkban. A Marcal Teniszcentrumban 17 országból érkező 88 játékos mérte össze tudását 9 kategóriában 3 napon át a Grand Prix fokozatú versenyen. A legfiatalabb induló alig töltötte be a 35. életévét, a legidősebb 83 éves volt. A Masters eseményeknek mindig különleges hangulata, könnyedsége van, amit tovább emelt az ország egyetlen fix üvegpályájával rendelkező klub és a személyzet vendégszeretete, a szervezők igyekezete, hogy minden kérdésre megoldás találjanak, a város szépsége.
A játékosok hol barátságos hol kiélezett küzdelmei élőben és online is élvezetesek voltak, számtalan kép készült a verseny során, amik ITT találhatók.
A 9 kategóriából hétben született magyar érem
Két bajnokot avattunk:
Kékesi Zsuzsanna (W40) és Nándori Levente (M55)
5 ezüstérmesünk:
Vass Mónika (W40), György Melinda (W50)
Pásztor Gergely (M45), Gasztonyi Tamás (M55), Király Zsolt (M60)
5 bronzérmesünk:
Fábián Mónika (W40), Wéber Julianna (W50)
Makra Roland (M35), Nagy Péter Bálint (M55), Sódar László (M65)
Gratulálunk minden játékosnak, minden résztvevőnek!
Május 9-12. között Portugáliában, Portoban kerül megrendezésre az U15-17-es Csapat Európa-bajnokság, amelyre a junior szövetségi kapitány, Püski Lénárd kihirdette az utazó keretet.
Magyarországot a két kategóriában a következő játékosok fogják képviselni a válogatottban.
A csapat összetétele szakmai, létszáma gazdasági döntés. Sok sikert kívánunk a magyar csapatnak!
Annak érdekében, hogy jobb felhasználói élményt tudjunk biztosítani, az oldalon cookie-kat használunk. Az oldalunk használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát!Rendben